Ház az erdő mélyén Horror hárem

A horrorfilm bő százesztendős pályafutása alatt sokan és sokszor temették a filmművészet mostohagyermekét. Az elmúlt egy évtized alpári erőszakhulláma után úgy tűnik, a borzalmak orgiája tovább nem fokozható. Vámpírokból bugyinedvesítő pubertáslkonok lettek; egy kasztrálás vagy skalpolás manapság szemrebbenést sem vált ki. Ismerünk már minden fogást, az összes menekülési útvonalat, láttuk a pokol számtalan bugyrát; ránk uszítottak maszkos őrülteken át gyilkos paradicsomokig szinte mindent. A műfaj azonban - akárcsak véráztatta hősei - képes a túlélésre, és ha szükséges, a feltámadásra Is, ahogy a Ház az erdő mélyén mutatja. Néha az Is elég, ha megáll egy 

„Az okos ember másol, a zseni pedig lop" -mondta Picasso; Josh Whedon és Drew Goddard forgatókönyve tökéletesen igazolja a mester állítását. Tehetség kell ahhoz, hogy ennyi horrorklisét összegyűjtve valami teljesen új dologgal rukkoljanak elő az alkotók. Wes Craven a Sikoly-filmekben már korábban rálépett az önreflexió áldásos útjára, de ő a
srácokkal ellentétben megelégedett a slasher alműfaj karikatúrájával. Whedonék többre vágytak, ők az egész műfajt sűrítették bele kilencven percbe (mit Is várhatnánk attól, aki összeeresztette a Marvei héroszait?). A kezdetek nem voltak biztatóak, a filmet 2009. májusában befejezték, a tervezett bemutató
befejezték, a tervezett bemutató

2010-re volt ütemezve, az MGM azonban csődöt jelentett még ebben az évben.

2011-ben a Lionsgate megvásárolta a forgalmazási jogokat, de a világpremier emiatt elcsúszott 2012. március 12-ig. Az esetek többségében a bemutató tologatása a minőségbeli problémákat jelzi; nem igya Ház az erdő mélyén esetében. Kritikusok és nézők tömege kezdte Imába foglalni az alkotók nevét; az interneten villámgyorsan elterjedt, hogy valami jelentős dolog rázta meg a horrorfilmek világát. Drew Goddard és Joss Whedon nem tettek mást, csak tanújelét adták mérhetetlen szeretetüknek a zsáner iránt. Az Ismert toposzok alkalmazása nem merül ki másolásban vagy parodlsztlkus önreflexió-fricskában mint pl. a Haiáli hullák hajnalában): kapunk valami nagyon régit és valami üdítően újat. A film a cselekményen túl vizuálisan Is legalább annyira tiszteleg a műfaj előtt. Peter Deming operatőr korábban már a Sikoly-filmek vagy Dávid Lynch
Mulholland Drive című sötét látomásával bizonyította avatottságát. Klasszikus horror-beállítások, dinamikusan felvett üldözős jelenetek garantálják a szükséges para-faktort az utolsó percekig. Az alacsony költségvetés miatt néhány CGI megoldás alulmarad a mostanában megszokott magas színvonalhoz képest, de bizton állíthatom, ez semmit nem von le a film élvez-hetőségéből. Az egyetlen komolyabb problémaként a játékidő hosszát lehet felróni; az utolsó 40 perc annyira telitalálat, hogy szinte fizikailag fáj a vége főcím közeledte.

Ezen apróbb hibák ellenére a Ház az erdő mélyén példaértékű darab. Többet kapunk holmi rohangálós-kaszabolós átlagmozinál, pedig még a székünk alá sem fogunk csinálni félelmünkben. Szórakoztat, úgy, hogy közben eszünkbe juttatja a legfontosabb dolgot: mennyire szeretünk horrorfilmet nézni.