Owen Cunningham Wilson a Texas-i Dallas-ban született 1968. november 18-án. Édesanyja, Laura Cunningham fotósként dolgozik. Apja, Robert Andrew Wilson, reklámszakember és a KERA televízió-állomás üzemeltetője. Bátyja, Andrew (1964. augusztus 22.) és öccse, Luke (1971. szeptember 21.) szintén színészek, valamint van még egy lánytestvérük is, Jade Wilson. A család Massachusetts-ből való, ír-amerikai származású és római katolikus vallású.A The Lamplighter általános iskolába járt, majd követve bátyját, beiratkozott a St. Mark's School of Texas középiskolába. Itt Owen-t az első évben osztályelnöknek jelölték, a következő évben azonban eltanácsolták az iskolából, mert elcsente a tanára noteszét, hogy hamarabb végezzen a leckével. Így a középiskolát a New Mexico Military Institute-ban végezte el. Majd a The University of Texas at Austin egyetemre ment továbbtanulni és angol szakos bölcsészként diplomázott.
1991-ben testvéreivel együtt elhatározta, hogy Los Angelesbe költözik, hogy beindítsa színészi karrierjét.
Korábban Demi Moore-ral volt kapcsolata, Sheryl Crow-val akkor járt, mikor a The Minus Man-en dolgoztak együtt 1999-ben. Útjaik 2000-ben váltak el. 2006-ban Kate Hudsonnal jött össze az Én, a nő és plusz egy fő film forgatásán. 2007 májusában szakítottak. Augusztus 26-án öngyilkosságot kísérelt meg Santa Monica-i otthonában, ahol felvágta ereit és túladagolta magát gyógyszerekkel. A Szent János kórházba szállították, ahol stabilizálták állapotát, majd átszállították a Cedars-Sinai Medical Centerbe, Los Angelesbe. Egyes vélekedések szerint tettének oka az volt, hogy nem tudott beletörődni Kate Hudsonnel való szakításába. Augusztus 29-én (az öngyilkossági kísérlet után 3 nappal) kiszállt a Tropic Thunder című filmből, melyet barátja, Ben Stiller rendezett, s egyben a főszerepet is ő játsza. Helyére Matthew McConaughey lépett.Egyes híresztelések szerint 2007 októberében egy rövid ideig kapcsolatban volt Jessica Simpson énekesnővel, majd pár héttel később Le Call szupermodellel hozták hírbe, azután pedig Michelle Ryan színésznővel boronálták össze.2008 márciusában a pár újra összejött, májusban pedig eljegyezték egymást. Esküvő helyett azonban szakítás lett a vége. 2009 februárban újra összemelegedett Kate-el és nem sokkal később már az esküvőjüket tervezték, amit júniusban tartottak volna. Azonban áprilisban harmadszor is sor került a szakításra. Nemsokkal ezután ismerkedett meg Jade Duell-el. 2011. január 14-én Hawaii szigetén, Mauin megszületett első gyermekük, Robert Ford Wilson.
Kétszer szenvedett orrtörést. Először egy iskolai verekedésben, másodszor pedig egy amerikai focimeccs alatt találta el labdával saját bátyja, Andrew. Egy ideig katonának készült, ezért iratkozott be a New Mexico-i Military Institute-ba (Katonai Intézet). 2010 decemberében halálhírét keltették a színésznek.
2008 decemberében Clint Brewer lesifotós jelentette fel őt és bátyját, egy Santa Monicában történt verekedés miatt. A férfi azt állította, hogy felfelé ment a lépcsőn, amikor Owen hátbalökte őt. Azt azonban nem tudni, hogy volt e folytatása a dolognak, arról érkezett megemlítés, hogy a fotós azt állítja a verekedés során több sérülést is szerzett, melyek közül néhány maradandó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése