2013. június 19., szerda

David Boreanaz

David Boreanaz 1969 Május 16-án született Buffaloban, New York államban. Édesapja, Dave Robert, aki időjárásjelentőként dolgozik. Édesanyja, Pati utazási ügynök. David a gyermekkorát Philadelphiaban töltötte. Édesanyja részéről olasz, míg apja részéről szlovák és félig ír származású. A tanulmányait a Rosemont Fiúiskolában kezdte, majd a középiskolát a Malvern Preparatory Iskolát végezte el. Az érettségi után otthagyta Pennsylvaniat, és az Ithaca Egyetemre ment. Az egyetem elvégzése után költözött hollywoodba, hogy felépítse színészi pályáját.Los Angelesben, California államban él. 1997. Június 7-én nősült először. Első felesége Ingrid Quinn volt egészen 1999-ig. Állítólag rövidebb ideig, Sarah Michelle Gellarhoz is gyengéd szálak fűzték a forgatások ideje alatt. 2001 November 24-én vette feleségül a színésznő és playmate, Jaime Bergman-t. Első gyermekük Jaden Rayne Boreanaz 2002 Május 1-én született. Lányuk, Bella Vita Bardot Boreanaz 2009 Augusztus 31-én látta meg a napvilágot.
2004-ben átesett egy komoly térdműtéten, még egy iskolai balesetben szenvedett sérülés miatt, amit nem hoztak helyre időben. Az Angel sorozat forgatásait nehezítette a műtét, hiszen a mozgása korlátozott volt.




- A Dr. Csont egyik epizódjában pedig esélye volt arra, hogy a Los Angeles Kings jégkorong csapat kanadai származású élő legendájával, Luc Robitaille-el együtt hokizon.
- 2004-ben térdmûtéten esett át.
- 1999-ben szerepelt a People Magazin Legszebb Emberei listán
- Kedvenc színésze és példaképe: Al Pacino
- Van két kutyája, Fritz és Bertha Blue.
- Gyűjti az angol stílusú cipőket
- Imádja hokit, a Pittsburgh Steelers és a Philadelphia Flyers rajongója.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése