2013. június 20., csütörtök

Bud Spencer

Bud Spencer, eredeti nevén Carlo Pedersoli, 1929. október 31-én született a dél-olaszországi Nápoly városában. Édesapjának vasgyára volt a nápolyi kikötõben, de mikor a gyár elõtt horgonyzó hajó egy baleset során felrobbant, a család tönkrement. 8 évesen tagja lett a helyi úszóklubnak, ahonnan aztán Rómába igazolt, mikor a család 1940-ben elköltözött a fõvárosba.
Barátnõjével, Maria Amatóval 1960-ban házasságra léptek. Ebben az idõben dalokat szerzett, szöveget írt, kisebb reklámfilmekben szerepelt, árult autót és festéket is. Három gyermekük született: Giuseppe (1961), Christine (1962) és Diamante (1972).2010-ben jelent meg a nagy sikernek örvendő Különben dühbe jövök című életrajzi könyve.

1967-tõl 1985-ig nem kevesebb, mint 17 filmben szerepeltek együtt Terence Hill-lel, mely számára is meghozta a sikert és az elismerést, valamint legendává emelte duójukat. 1985-ben aztán mindketten külön utakra tértek: Spencer megalapította saját légitársaságát a Mistral Airt, melyet késõbb eladott, hogy megvehessen egy gyermekruhákat gyártó textilüzemet, illetve beindíthassa saját étteremláncát Bud Food néven. Közel 10 év múltán, 1994-ben ismét összeállt a legendás páros egy utolsó közös film, a Bunyó Karácsonyig leforgatására, ezután útjaik végleg különváltak.Spencer 2005-ben jelöltként indult Lazióban a regionális tanácsnokok választásán a Forza Italia párt színeiben, de alulmaradt vetélytársával szemben.
Barátnõjével, Maria Amatóval 1960-ban házasságra léptek. Ebben az idõben dalokat szerzett, szöveget írt, kisebb reklámfilmekben szerepelt, árult autót és festéket is. Három gyermekük született: Giuseppe (1961), Christine (1962) és Diamante (1972).





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése