2013. június 19., szerda

Anastacia

Anastacia Newkirk (sz. Anastacia Lyn Newkirk) amerikai popénekesnő, illetve dalszövegíró.

1968. szeptember 17-én született Chicagóban. Édesanyja Diane Hurley (színésznő), édesapja Bob Newkirk (énekes) volt, /1936-2005/. Szülei elváltak, ugyanis az édesapja elhagyta a családot, amikor még egészen kicsik voltak a gyerekek. Anastacia nővére Shawn (stylist), öccse pedig Brian, aki az autizmus nevezetű betegségben szenved. Miután elhagyták Chicagót, Manhattanben is éltek az édesanyjukkal. Tanulmányait a New York-i Professional Children's Schoolban végezte el az énekesnő. Végül még egészen fiatalon Los Angelesbe költözött. 13 éves korában a Morbus Crohn betegséget diagnosztizálták nála. Ami nem más, mint az emésztőrendszer krónikus gyulladásos betegsége. Emiatt a hasfala jobb oldalán máig látható egy hatalmas heg. 19 évesen ismét veszélybe került Anastacia élete a Crohn-betegség miatt, ugyanis egy producer szigorú diétát javasolt neki, ami akár végzetessé is válhatott volna. Ezt követően depresszióssá vált, és az evésbe menekült, aminek az lett a következménye, hogy jelentős súlyfelesleg alakult ki rajta. Végül megszabadult a túlsúlytól, és rendet tett a lelki világában. 22 éves korára egy rendkívül határozott fiatal nővé vált, aki megértette, hogy az élet minden pillanatát ki kell élvezni.
2003 januárjában mellkisebbítő műtétre szánta el magát az állandó hát- és nyakfájása miatt. Előtte viszont részt vett egy kivizsgáláson, ahol daganatot diagnosztizáltak a bal mellében. A műtét sikeres volt. Az elváltozás nem terjedt tovább a nyirokcsomóira. Viszont rettentő küzdelmes időszak következett ezután. Fájdalomcsillapítókat kapott, amik egyáltalán nem hatottak a gyermekkorában diagnosztizált Crohn-betegség miatt. A családja és az akkori kedvese végig mellette volt, ami hatalmas erőt adott Anastaciának. Eleinte nem akarta beavatni a nyilvánosságot a betegség részleteibe, de egy kórházi alkalmazott kiszivárogtatta a híreket, ezután azonnal megjelent a sajtó. Anastacia ekkor állt ki, és elmondta a fejleményeket. Videóra vetette egy-egy vizsgálatát, valamint a lábadozásait.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése