2013. június 19., szerda

Gabriela Spanic

Gabriela Spanic színésznő, az 1998-as Paula és Paulina (La Usurpadora) című mexikói telenovella tett ismertté az egész világon. Magyarországon olyan sorozatit vetítették, mint a Betolakodó, vagy éppen a Nincs hozzád hasonló, a Második esély, a Csábítás földjén, valamint a 2011-es Császárnő.
Gyermekként színésznő vagy balett-táncos szeretett volna lenni. Tagja volt Marjorie Flores balettársulatának, tinédzserként pedig epizódszerepeket kapott különböző sorozatokban. A gimnázium elvégzése után egy caracasi egyetemen tanult pszichológiát és jogot, egy évig.
Karrierje 1992-ben indult be igazán, amikor Guárico államot képviselve elindult a Miss Venezuela elnevezésű szépségversenyen, ahol saját elmondása szerint nem az első helyre vágyott, csupán egy ösztöndíjat szeretett volna, hogy színésznő lehessen. Társai azt mondták neki a megmérettetést megelőzően, hogy a győztesnek minden esélye meglesz erre. Végül aztán elnyerte a Miss Body címet, ez a siker pedig megnyitotta számára a kaput álma valóraváltásához. Kezdetben modellkedett is, de végül a színészetet válaszotta. Először kisebb szerepeket kapott ikertestvérével együtt, aki ekkor még szintén színészkedett. Fontos tudni azonban, hogy az ikerpár a későbbiekben már nem szerepelt együtt, a kettős szerepek eljátszásakor dublőrök segítették a színésznő munkáját.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése